Bécsi zarándoklat

2010 november 14.-én a bécsi katolikus férfi mozgalom zarándoklatot hirdetett, ahova meghívást kaptunk mi is, a szatmárnémeti „Szent József – a munkás” férfiszövetség.

November 12.-én néhány tagunk elindult, hogy részt vegyen ezen a zarándoklaton, és eleget tegyen a meghívásnak. Zászlónkat is magunkkal vittük, és ennek köszönhetően, az eseményen az első sorokba kerültünk. Vasárnap délután 14 órára volt meghirdetve a gyülekező. Mi, rövid városnézés után, 13.30-kor érkeztünk meg a bécsi Hősök terére (Heldenplatz). Ekkor még, egy pár szervezőn kívül, nem sokan voltak a téren, de 20 perc elteltével özönleni kezdett a tömeg, ami 14 órára hatalmassá duzzadt. Imádkozva és énekelve elindultunk Bécs utcáin, rendőri felügyelet mellett, a Stefan’s Dom-ba. A hatalmas templomba való megérkezésünkkor minket, a zászlóvivőket, a szentélybe küldtek, ahonnan testközelből nézhettük és hallgathattuk végig a misét, amit Christoph Schönborn, bécsi bíboros érsek celebrált. A mise végén agapéra voltunk hivatalosak.

A hazafelé vezető úton imádkoztunk és megbeszéltük a látottakat, majd elhatároztuk, hogy ha még meghívnak, szívesen elmegyünk újból.

Gerzsenyi István, az egyik zarándok