Nemzetközi összefogás – Unum Omnes

Nemzetközi összefogás - Unum Omnes

1948-ban, Rómában alapították a Katolikus Férfiak Világszövetségét, az Unum Omnes-t. Körülbelül harminc tagszervezete van. Mi 2003-ban nyertünk felvételt, és azóta – országos szervezet nem lévén – mi képviseljük Romániát a Világszervezetben. Európára például az jellemző, hogy minden országnak saját szervezete van. A világszövetség jelenlegi elnöke Ghánából Eddie Prah, de vannak még ír, osztrák, francia tisztségviselők is.

Sajnos nem tudunk résztvenni  a távoli országokban szervezett tanácskozásokon, akkor örülünk, mikor a közelünkben rendezik meg, így a Szlovákiában, Csehországban, Horvátországban, Ausztriában szervezettekre eljutottunk, tudtunk másokkal találkozni, barátkozni. 

Egy közös fórumról van szó, ahol értékeinket összetartani és erősíteni kell. Egyszerűen ha imádkozunk egymásért, illetve egymás tapasztalatairól hallunk, illetve együttműködünk, akkor jönnek az impulzusok és szolidáris megvalósítások. Legtöbbször azonban a személyes jó példa a csere-érték kapcsolatainkban, azaz a mi tapasztalatunk lehet más számára is nagyon jó megoldás. 

2018 szeptemberében, Rómában az Unum Omnes Világszövetség 70 éves jubileumán, tisztújító közgyűlés keretében Koczinger Tibor társunkat alelnöki feladatkörbe választották.